ÍGY KELL VEZETNED! TELJESEN ÚJRA SZABÁLYOZZÁK A HIVATÁSOS GÉPJÁRMŰVEZETŐK MUNKÁJÁT AZ UNIÓBAN! EZEKRE FIGYELJ!

Hirdetes:
Share Button

Az Európai Bizottság néhány órája, Europe on the Move (Európa Mozgásban) címmel tette közzé komplex jogszabálytervezet-csomagját, mely többek között a nyugati minimálbér-rendelkezések jogi hátterét jelentő kiküldetési (posting) rendelkezések uniós harmonizálását is elindította.  

Első pillantásra:

  • A javaslat elfogadása esetén az összes tagállamban egységesen  az uniós kiküldetési előírások lennének alkalmazandók a gépkocsivezetőkre, nemzetközi fuvarműveletek esetében az adott országban eltöltött kumulált 3 nap után, kabotázs műveletekre pedig mindjárt az első naptól kezdődően.
  • Az adminisztráció terén egyszerűsítenének:
    • a kiküldetési bejelentést 6 hónapos időszakra lehetne megtenni,
    • nem lenne szükség helyi képviselőre a fogadó tagállamban, és
    • mindenhol el kellene fogadni az elektronikus dokumentumokat is.
  • EU-szerte megtiltanák a 45 órás pihenő kabinban való kivételét, és
  • 3 hetente szeretnék biztosítani a gépkocsivezetők hazatérését.
  • A jelenlegi kabotázs szabályozás is változna: öt napig korlátlan számú műveletet lehetne végezni.

Ezzel kapcsolatban:

Levélben köszönte meg Takács Szabolcs uniós ügyekért felelős államtitkár az MKFE főtitkárának és tárgyalópartnereinek a konstruktív részvételt a múlt heti megbeszélésen. Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar Kormány a hazai fuvarozók érdekeit maximálisan figyelembe vevő megállapodást kíván elérni a jövőbeni tárgyalások során.

„Ezúton is köszönöm aktív és konstruktív részvételüket a kiküldetési irányelv módosításáról szóló V4-francia tárgyalások közlekedési aspektusainak ügyében tartott augusztus 15-i egyeztetésen” – áll Takács Szabolcs Somogyi Gábornak, Lajkó Ferencnek, valamint a NiT főtitkárának címzett levelében.

Hirdetes:

Az államtitkár a levelében rámutat, hogy a Mobilitási Csomag, továbbá a kiküldetési irányelv közlekedési aspektusainak tárgyalásához kialakítandó magyar kormányzati álláspont messzemenően figyelembe fogja venni a hazai fuvarozók érdekeit. Az államtitkár hozzátette: a tárgyalások során minden felmerülő kompromisszumos javaslat elfogadása előtt egyeztetni fognak a szakmával, így az MKFE-vel is.

„A Kormány részéről a tárgyalások során a magyar fuvarozói szféra érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő, az Önök érdekeinek leginkább megfelelő maximum elérésére törekszünk a továbbiakban is” – zárja sorait Takács Szabolcs államtitkár.

Forrás:
MKFE kommunikáció.
http://www.mkfe.hu/hu/mediamenu/hirek/aktualis-hrek/77-belfoldi-hirek/8436-a-korm%C3%A1ny-a-magyar-fuvaroz%C3%B3k-%C3%A9rdekeit-k%C3%A9pviseli-a-mobilit%C3%A1si-csomag-t%C3%A1rgyal%C3%A1sakor.html

Ha van véleményed írd ide nyugodtan!
Share Button